Phuket, Bangkok és a többi

„A kirakatokban félméteres cápauszonyok, döglött, feltekert kígyók. Aztán különféle rákok, halak, szárított tintahal, gombák, és az édességek garmadája, magyarul nevesincs gyümölcsök.”

Srí Lanka után Malajziába repültünk, hogy végre nekiálljunk felszeletelni a délkelet-ázsiai tortát. Kuala Lumpurban - a maláj fővárosban - épp csak szusszantunk és északnak vettük az irányt - ezúttal szárazföldön -, hogy félkört írva le végigutazzunk a Kínai-tenger partján.
Sungai Koloknal - csak a műfaj iránti tiszteletemnek eleget téve említem a határátkelőt - beléptünk Thaiföld területére. (Szegény magyarokat még mindig sújtja a vízumkényszer, hiába a sok ezer magyar turista, az unióhoz való csatlakozásunk nem változtatott a helyzeten. Vajon mit csinál a magyar diplomácia?)

határon átlépve azonnal fel is tűntek a sztereotip thai masszázst hirdető táblák, transzparensek (fekvő körökből építkező alakon kisebb figura kuporog), ravaszul úgy ábrázolva a fekvő embert, hogy ne derüljön ki se a neme, sem az hogy hason vagy háton fekszik.

Jól van, mondom, nézzük meg akkor ezt az álszent, mulatós, tombolós turizmust a valóságban. Első állomásunk Phuket lett. Hogy elérjük a szigetet, mely egyrészt a szexturizmus fellegváraként híresült el, legutóbb pedig a cunami miatt, kilenc órát kellett vonatoznunk, majd négyet buszozni. Ez nem is csoda, hiszen végig kell menni a több száz kilométeres Thai-öböl keleti partján, azon a hosszú gyökéren, melyet az egykori Sziám ereszt körülbelül a Maláj-félsziget közepéig. Az út - ezt mondanunk sem kell - gyönyörű. Egymást váltják a különféle ültetvények, és gumifaerdők, a fák törzsén a gumit felfogó kis csuporral, rizsföldek, melyek között a mindenütt gombamód növő kókuszpálmák jelentik a vizuális kapcsolatot.

Phuket

A Maláj-félsziget nyugati részén fekvő sziget és város igazi Ninive. Kivált a decemberi apokalipszis nyomaival. Majdnem két hónap telt el, de még mindig jól lehet látni, merre és mekkorát harapott a cunami. A nyitott, teraszos éttermek álltak leggyorsabban talpra, zenével és sülő halak illatával hirdetve a feltámadást, az emeletes szállodák is a gyógyulás nyomait mutatják, de a kisebb boltok egy része, a bungalós üdülők még mindig halottak. A város azért nyüzsög. Nem kell a turistákat sem nagyítóval keresni.

A karéj alakú, majdnem fehér homokos tengerparton a napernyők és nyugágyak fogságában fekszenek a nyugatiak. Kókuszdióval és egyéb hűsítőkkel a kezükben szaladgálnak közöttük a thai felszolgálók. Így telik el a délelőtt.

Az estét a két hosszú párhuzamos és az azokat összekötő utcák hálójában kell, illetve lehet eltölteni. Mulatók, éttermek, bárok, prostituáltak és boltok váltogatják egymást. Marihuána minden pincérnél kapható, az örömlányok mosolyogva szólítják meg a testi izgalomra vágyót. Mindkét, Thaiföldön egyébként illegális kikapcsolódási forma mélyen az európai ár alatt van. A számtalan bolt gúnyosan olcsón árusítja a nagy márkák logóit viselő termékeket, olyan izgalmas színben és fazonban, mely az “anyacégnek” eszébe sem jutna. Gyakorlatilag lehetetlen ellenállni a dömpingáru ruházati-, divat- és egyéb cikkek televényének. Legyünk kicsit gyarlók, és hagyjuk, hogy beszippantson minket - egy időre - a fogyasztói társadalom.

Ko Pha-Ngan

A délre lenyúló földnyelv keleti partján ringatózik a tengerben Pha-ngan szigete. A hatvan-hetven kilométer kerületű sziget nem csak földrajzilag pandanja Phuketnak. Első pillantásra is látszik, hogy nem annyira modernizált. Itt sokkal inkább a Távol-Keleten érezheti magát az ember, de azért a komfortról sem kell lemondania. A többnyire vakítóan fehér - napszemüveg nélkül megközelíthetetlen - homokos parton mindenütt helyes kis bungalók állnak a kókuszpálmák árnyékában, a bejárat előtt kifeszített függőágyakkal. Mi magunk is meglepődtünk, mennyire meg tud minket szállni a semmittevés bűvös zenéje: órákig nem szálltunk ki a ringatózó függőágyból. Az ember ilyenkor annyira megérti Gauguint.

A sziget keleti partján található partizós települést, Hat Rint leszámítva a földdarab a lazulásnak, a relaxálásnak lett kitalálva. Olcsóbb is, mint Phuket, noha az árak még itt is lehúzósak Thaiföld többi részéhez képest. A szigetet - láthatólag - a szabad szerelem elkötelezettjei népesítik be, rézszínűre sült tetovált testükkel, kócosan, Bob Marley-s hangulatban.

A sziget amúgy igazi rezervátum. Félmeztelenül járkálhatunk bármerre, bukósisak, iratok és jogosítvány nélkül vezethetjük a mindenütt bérelhető motorkerékpárokat, és ha a parton felejtjük a búvárszemüvegünket, másnap ugyanott megtaláljuk.

Bangkok

Bangkok, több más délkelet-ázsiai országhoz hasonlóan európai fogalmaink szerint nehezen értelmezhető városként. Kaotikus, elképzelhetetlenül zsúfolt és zajos, és mindenek felett építészetileg a formai gátlástalanság olyan televénye jellemzi, hogy az utazó először nem is érti hová került. A szűk, egyszintes épületből álló utcákat váratlanul töri meg a két üzlet közé bezsúfolt piros homlokzatú, lampionos templom. A legvalószinűtlenebb alakú toronyházak tövében koloniál stílusú épületeket láthatunk - különféle fantáziaszínekkel.

A vizuális kakofóniából csak a “tudatosabb” épületek rínak ki, például a magától értetődően kihagyhatatlan királyi palota vagy a gondolatébresztő látványt nyújtó Phra Kaew buddhista templom. Mégis nagyon jól érzem magam. Olyan a város, mint egy korallzátony, egy hihetetlenül gazdag, ingergazdag, nyüzsgő ekoszisztéma, ahol az ember akaratlanul is megáll az utca közepén, és elcsodálkozik, hogy mennyiféle módon lehet élni. A sarki, érkezését csengővel jelző mangóárustól, a motorkerékpáron gázpalackokat szállító fuvarostól kezdve, a halaskofán át egészen egy budapesti irodáig.

A zajjal - szinte lehetetlen éjjelente aludni - és az illatok-szagok orgiájával lesz teljes a kép. Egymás mellett táborozik a sült gesztenye árus - nálunk hagyományosan téli hangulat - és a kókuszdiót, meg epret kínáló kofa. Odébb levest árulnak, és szétlapított kacsákat. Egész utca van, ahol szinte semmi mást nem lehet kapni, csak cápauszonyból készült ételeket. A kirakatok megdöbbentőek: félméteres cápauszonyok, döglött, feltekert kígyók. Aztán különféle rákok, halak, szárított tintahal, gombák, és az édességek garmadája, magyarul nevesincs gyümölcsök. Nem is kell ide bedekker.

De ha mégis elővesszük, akkor nézzük meg az említett hatalmas királyi palotát, a Pho templomot, a 46 méteres fekvő Buddhával, a kínai negyedet és az úszó piacot - az utóbbihoz nagyon korán kell kelni.

Hányadika van?

A thai naptár napra és hónapra megegyezik a mi Gergely-naptárunkkal. Csak az év nem stimmel. A buddhista időszámítás 543 évvel előttünk jár. Bangkokban - ahol és amikor ezt a cikket írom - 2548. február 21-e van.

Ayuthaya es Phitsanulok

Ha van idő még egy harmadik típusú találkozásra, látogassuk meg a történelmi emlékekben gazdag, Bangkoktól északra fekvő antik városokat.

Az alcímben említett két ősi várost látva győződhetünk meg róla, hogy a Bangkokra jellemző zavaros külső ellenére a thai-oknak kiforrott esztétikai elképzeléseik voltak, vannak.

A domináns idom, a gúla, pontosabban a lótuszbimbóra, a szent virágra emlékeztető kúp. Ez nagyon tetszhetett a korabeli - 14. századi - építőmestereknek, ezért nem is szívesen szakadtak el tőle. Az amúgy figurákkal gazdagon díszített tornyok, templomok a fő látványosságai a “középkori” városoknak, melyeket, hogy végképp ne tudjuk kiverni fejünkből a látottakat, folyó vesz körül. Ma mindkét romváros a világörökség része.

Forrás: FN

cheap online prescription ultram viagra zoloft low price Cialis cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills buy cheap online prescription Viagra can i take viagra
viagra how it works! how Cialis works herbal viagra forums
snorting viagra health buy now Cialis viagra patent levitra
viagra anxiety new Cialis low dose taking viagra woman
cheap gerneric viagra buy Viagra online get prescription generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra can i buy Viagra online viagra how it works!
herbal viagra forums presciption Cialis snorting viagra health
viagra patent levitra viagra Cialis levitra comparison viagra anxiety
taking viagra woman Cialis vs viper cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis erectile dysfunction can i take viagra
viagra how it works! where to buy Viagra forum herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis introducing viagra patent levitra
viagra anxiety Cialis effects side taking viagra woman
cheap gerneric viagra cost of Cialis atwalmart generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra viagra levitra Cialis viagra how it works!
herbal viagra forums generic Cialis message board snorting viagra health
viagra patent levitra us pharmacy Cialis viagra anxiety
taking viagra woman Cialis laagste prijs cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis free fedex can i take viagra
viagra how it works! viagra Cialis kamagra herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis tadalafil american express viagra patent levitra
viagra anxiety Cialis info taking viagra woman
cheap gerneric viagra online pharmacy generic Cialis generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra to buy Viagra how viagra how it works!
herbal viagra forums uk Cialis sales snorting viagra health
viagra patent levitra generic Cialis pill viagra anxiety
taking viagra woman Cialis goedkoop cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills compare viagra to Cialis can i take viagra
viagra how it works! usa Cialis herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis pro viagra patent levitra
viagra anxiety do not take Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra Viagra purchase online generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra to Cialis buy where viagra how it works!
herbal viagra forums levitravs Cialis snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis line order viagra anxiety
taking viagra woman Cialis commercial cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills cheapest place to buy Viagra online can i take viagra
viagra how it works! Cialis recreational use herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis and numb leg viagra patent levitra
viagra anxiety information on Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra how does arginine effect Cialis generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra Cialis website viagra how it works!
herbal viagra forums compare price generic Cialis snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis side effect viagra anxiety
taking viagra woman chinese Cialis cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills buy Viagra prescription can i take viagra
viagra how it works! free Cialis herbal viagra forums
snorting viagra health active ingredient Cialis viagra patent levitra
viagra anxiety buy Viagra online taking viagra woman
cheap gerneric viagra Cialis blindness cause generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra Cialis versus levitra viagra how it works!
herbal viagra forums buy Viagra onlines snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis literature viagra anxiety
taking viagra woman compare viagra Cialis cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis 2005 by january posted can i take viagra
viagra how it works! Cialis 30 herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis versus levitra versus viagar viagra patent levitra
viagra anxiety comparison levitra Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra cialis medicine online order rx Viagra generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra Cialis prescription online viagra how it works!
herbal viagra forums medical Cialis snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis tips viagra anxiety
taking viagra woman can you use viagra with Cialis cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills giving Cialis to wife can i take viagra
viagra how it works! buy Viagra discrete england herbal viagra forums
snorting viagra health in canada buy Viagra viagra patent levitra
viagra anxiety free sample of Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra Cialis tv commercial generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra buy online order Viagra viagra how it works!
herbal viagra forums viagra Cialis levetra snorting viagra health
viagra patent levitra buy generic Viagra and generic sildenafil citrate viagra anxiety
taking viagra woman Cialis finasteride cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills buy Cialis online 20mg can i take viagra
viagra how it works! vergelijking kamagra Cialis herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis free sample no prescription viagra patent levitra
viagra anxiety online pharmacy viagra Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra Cialis ciudad juarez generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra Cialis buy on line viagra how it works!
herbal viagra forums Cialis for daily use snorting viagra health
viagra patent levitra buy cheapest Viagra online viagra anxiety
taking viagra woman cheap 10mg Cialis without a prescription cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis online rx online can i take viagra
viagra how it works! Cialis cheapest online prices herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis problems viagra patent levitra
viagra anxiety viagra and Cialis drugs taking viagra woman
cheap gerneric viagra buy Viagra internet generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra where to buy generic Viagra viagra how it works!
herbal viagra forums Cialis commercial funny snorting viagra health
viagra patent levitra price of Cialis viagra anxiety
taking viagra woman Cialis us cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis blood plasma levels can i take viagra
viagra how it works! Viagra cheap prescription herbal viagra forums
snorting viagra health buy softtabs Viagra viagra patent levitra
viagra anxiety Cialis links taking viagra woman
cheap gerneric viagra Viagra cheap generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra generic Cialis cheap viagra how it works!
herbal viagra forums blindness Cialis levitra snorting viagra health
viagra patent levitra vidrgne Cialis viagra anxiety
taking viagra woman buy generic Viagra online cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis low cost can i take viagra
viagra how it works! discount Cialis herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis same as tadalafil viagra patent levitra
viagra anxiety where can i buy Cialis in the uk taking viagra woman
cheap gerneric viagra order Viagra onlines generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra compare prices for Cialis viagra how it works!
herbal viagra forums Cialis rx snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis cipla viagra anxiety
taking viagra woman cheap kamagra uk Viagra cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills order Viagra over internet need no doctor can i take viagra
viagra how it works! difference between Cialis levitra viagra herbal viagra forums
snorting viagra health ditka sound clip levitra Cialis viagra patent levitra
viagra anxiety buy now online Viagra taking viagra woman
cheap gerneric viagra find Viagra cheap overnight mail generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra buy low price Viagra viagra how it works!
herbal viagra forums pharmacies on line Cialis snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis mexico viagra anxiety
taking viagra woman Cialis western open ticket cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis faq can i take viagra
viagra how it works! drug testing Cialis herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis drug eli impotence lilly viagra patent levitra
viagra anxiety how to buy Viagra online taking viagra woman
cheap gerneric viagra buy tadalafil Cialis generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra real Cialis prices viagra how it works!
herbal viagra forums Cialis on line snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis treatment viagra anxiety
taking viagra woman cheap Viagra uks cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills Cialis bestellen can i take viagra
viagra how it works! online order Viagra herbal viagra forums
snorting viagra health Cialis winkel viagra patent levitra
viagra anxiety online pharmacy meds Cialis taking viagra woman
cheap gerneric viagra Cialis nz generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra cheap discount Viagra viagra how it works!
herbal viagra forums Cialis tadalafil rausch snorting viagra health
viagra patent levitra Cialis spendere poco viagra anxiety
taking viagra woman Cialis free samples cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills medical facts about Cialis can i take viagra
viagra how it works! Cialis versus regalis herbal viagra forums
snorting viagra health how to buy Viagra cheap viagra patent levitra
viagra anxiety Cialis online taking viagra woman
cheap gerneric viagra where can i buy Viagra in london generic viagra levitra and cialis pills
can i take viagra Cialis blood clot viagra how it works!
herbal viagra forums tadalafil Cialis from india snorting viagra health
viagra patent levitra vendita Cialis viagra anxiety
taking viagra woman buy Cialis online cheap gerneric viagra
generic viagra levitra and cialis pills prescription order Viagra without can i take viagra
viagra how it works! cheap Viagra uk herbal viagra forums


A magyar celebek imádják Thaiföldet

A legtöbb hazai híresség valami oknál fogva ezt a távol-keleti országot részesíti előnyben. Sebestyén Balázs, az RTL Klub műsorvezetője december huszonnyolcadikán szállt fel egy Thaiföldre tartó gépre kedvesével – állítja egyik olvasónk. Sebestyén negyedszer járt itt, mivel bámulatos helynek tartja. Barátnőjének pedig leginkább a majmok és az elefántok jöttek be. Bódi Guszti és felesége, Margó nem édes kettesben utazott Thaiföldre, magukkal vitték a TV2 Akítv című műsorának stábját. A házaspárnak köszönhetően megtudtuk, hogy thai emberek is ismerik a kukoricát, hogy az országban sok a jó csaj, valamint azt is, hogy a szeretet egy forintba sem kerül.

Thaiföldön vakációzott a Rékasi család is. Sajnos arról, hogy mikor utaztak el, ellentmondásos információk érkeztek. Egyik feljelentőnk január 23-án, szerdán délben kapta rajta a házaspárt két gyermekével, az általános iskolás Zsebivel, és az egyetemista Gigivel a Ferihegy 2A terminálon, míg a Kiskegyed nemrég jövőidőben írt a nyaralásról. A Crystal frontembere, Kasza Tibor egyelőre csak párjával vág neki az útnak. Úgy tűnik, így akarják megünnepelni, hogy lassan egy éve vannak együtt. A kissé megfáradt énekes és vizsgáit éppen befejező barátnője, Anett egy hónapig marad az országban „Sokat utazom a munka miatt, de egy igazi üdülés már nagyon hiányzott, és most madarat lehet velem fogatni” – nyilatkozta Kasza a Blikknek.

www.velvet.hu